Fogászati kezelések minden korosztálynak

fogaszati-betegsegekSzörnyű fogfájásom volt múlt hét szerda óta, muszáj volt keresnem itt helyben, Óbudán egy jó fogászatot. A neten keresgéltem, a google igen hasznos jószág ilyenkor. Végül a takacsdental.hu -t találtam, ami kifejezetten szimpatikus volt, mert egy kicsit tartok a fogorvoshoz járástól. Igazából még sosem volt rossz tapasztalatom, de annyi rémes sztorit hallani, a fogfájás meg már önmagában is gyötrő tud lenni. Szóval felhívtam ezt a harmadik kerületi fogászatot, minden kérdésemre kedvesen válaszoltak, úgyhogy foglaltam egy időpontot és el is mentem hozzájuk. Nagyon jó tapasztalatokat szereztem a doktor úr igazán ért a munkájához és rendbe hozta a fogamat, pedig arról sem tudtam, hogy lyukas volt. Szerencsére komolyabb bajom nem volt, így csak fogtömés kellett, illetve a fogkő leszedés, de egyik sem volt fájdalmas. Nagyon jó, hogy erre külön figyelnek. A homokfúvásos fogkő leszedéstől egyébként árnyalatokkal fehérebb lett a fogam is, ami jó hír, mert a káros fogfehérítéseknek nem vagyok híve, ellenben a ragyogó mosolynak igen.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!