Ha a kiskori egyik álmomat követem, akkor használhatnék most tervező szoftvert. Persze így is használhatnék, de semmi értelme. Kiskoromban volt egy időszak, amikor építész szerettem volna lenni. Azt tudjuk, hogy gyermekkorban szinte naponta változik az, hogy mik szeretnénk lenni és nagyon ritka az, ami felnőtt korra megvalósul. Mindig volt valami befolyásoló tényező. Ha az egyik rokonomra éppen akkor felnéztem, és ő építésznek tanult, akkor én is az szerettem volna lenni. Ha láttam egy filmet, amiben rendőr szerepelt, akkor pedig rendőr szerettem volna lenni. Nyilván ezek még nem komoly fellángolások, de van olyan, ami az is lehet. Felnőtt korra az ember már látja, hogy mihez van tehetsége, mi érdekli, és ami a legfontosabb, mi az a szakma, amivel meg tud élni. Hangsúlyozom, felnőtt korban. Úgy gondolom, hogy amikor el kell döntenünk hogyan tovább, még nem vagyunk felnőttek. 18 évesen szerintem az ember még nem tapasztalt annyit, hogy tudja, hogyan tovább. Amíg nem tapasztaltuk meg, milyen a munka világa, nem lehet eldönteni. Vágyaink lehetnek, de azzal lehet, hogy felkopik az állunk. Sajnos.