Gyermek Gepida kerékpárok

fiu-gepidaGyermekeim karácsonyra egy-egy junior kerékpárt kértek keresztszüleiktől, akik nagyon örültek ennek, hiszen sportos életmódot élnek maguk is. Mi velük ellentétben ahová csak lehet gépkocsival indulunk el, hiszen szerintem sokkal hamarabb el lehet jutni négy keréken mindenhová. Amikor megemlítettem ezt Gergő azonnal megosztotta saját véleményét, mely szerint egy megbízható kerékpár sokkal hamarabb a célba képes juttatni a gazdáját, így náluk csupán kerékpár van a garázsban. Mivel véleményünk ennyire különbözik felesége azt ajánlotta, hogy tavasszal csináljuk egy „versenyt”, melyben ugyanonnan indulnak ugyanakkor és azonos célt kell elérniük. Így kiderülhet, hogy melyik fiúnak van igaza és sikerülhet végre lezárni a szerintem teljesen felesleges vitát. Fiam persze már most bejelentette, hogy ha valóban megkapja a junior biciklit karácsonyra, akkor ő is beszáll a megmérettetésbe, hiszen nagyon sok olyan mellékutcát ismer, melyről szerinte a családban lévő felnőtteknek fogalma sincs, ő azonban gyalog felfedezte azokat a barátaival.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!